2008. június 17., kedd

wakame, először

Mint már írtam, és az előző posztomból ki is derült, szeretem a tengeri zöldségeket. Legyen az nori, kombu, vagy wakame. Mondjuk inkább legyen az utóbbi, mert most abból készítettem vacsit.

Rizs csirkehússal, sárgarépával és wakame-val

200 gr rövid szemű rizs (lehet rizottórizs is szerintem)
1 ek. szójaszósz
2 ek. szaké (hiányában valamilyen semleges ízű alkohollal lehet helyettesíteni)
kb. 400 ml víz
2 ek. szárított wakame
2 sárgarépa, megtisztítva, kockákra vágva
1 sült csirkemellfilé, kockákra vágva
3 cm-nyi friss gyömbér, nagyon apróra vágva
1-2 csipet nátrium-glutamát
5 shiitake gomba

A rizst többször átmosom, míg nem lesz tiszta a vize. Leszűröm, fél óráig állni hagyom. Ezután felteszem főni a szójaszósz, a szaké, a víz és a Na-glutamát keverékébe. Nagy lángon felforralom, majd takarékra veszem a lángot és lefedem a rizst. A rizs körülbelül 30 perc alatt fő meg, de sűrűn kell figyelgetni, az elfővő vizet pedig pótolni. Közben beáztatom a shiitake gombát és a wakamét is, külön-külön. A wakamét 10 perc állás után egy szűrőben leforrázom, majd azonnal hideg vizet engedek rá, félreteszem. A shiitake gombából kinyomkodom a vizet, felvágom kis darabokra, majd azt is félreteszem.

A sárgarépát kevés vízben felteszem főni, addig főzöm, amíg kívül egy kicsit puha nem lesz, belül viszont nyers marad. Ezután leszűröm. A csirkemellet összekeverem a gyömbérrel, kicsit állni hagyom, majd belekutyulom a sárgarépát, a gombát, a wakamét is. Ha a rizs elkészült, belekeverem a húsos-zöldséges keveréket, kicsit még melegítem alacsony lángon. Kis adagokban tálalom, megszórva finomra vágott metélőhagymával, ami a képen még nem látszik:) Leginkább frissen, melegen jó (mint minden rizottószerű étel), körülbelül 2 nagy adag lesz belőle. Nagyon friss, nyers, tiszta ízei vannak, kellemes állagok kombinációjával.

6 megjegyzés:

VKOrsi írta...

a na-glutamátnak itt mi szerep jutott? egyáltalának miért kellene az?

a padlizsános recept nagyon megtetszett!

starfi írta...

kihagytam a leírásból, a rizs főzővizébe kellett. egy umami szakácsfüzetből van a recept, emiatt kell bele, én speciel szeretem az ízét, bár nem lehet kiérezni a rizsből.

VKOrsi írta...

na-gl. az ízfokozó, nem?
csak azért furcsállom, mert az otthon főzött étellel pont ezt próbáljuk kerülni...

érdekes, még sosem láttam receptben hozzávalóként.

starfi írta...

igen ízfokozó, de saját íze is van (mint egy kicsit a sonkának, egy kicsit az aszalt paradicsomnak). mindenféle vegetának, leveskockának is ez adja az ízét. mostanában nem "trendi" a használata, holott sok kínai-ázsiai recept használja.

VKOrsi írta...

igen, gugli a barátom, azóta elolvastam, hogy ázsiában ez alappillér.

bár az egészségügyi hatásai nem vitatottak.
(az meg igaz, hogy az ázsiaiak valószínűleg hozzászoktak, mert nálunk nem jelentkeznek azok a panaszok, amik az európaiaknál előjönnek)

de én leveskockát sem használok :)

starfi írta...

jaja:) nekem van pár kis umami-könyvecském, abban okosodtam erről. szerintem mi is hozzá vagyunk valamennyire szokva, a leveskockák, levesek által (mert a húsokban is bőven megvan ez a cucc, meg különböző változatai), csak azért nem zsákszámra enni, én sem úgy teszem. mindig csak egy kicsit belőle, és csakis akkor, ha a recept előírja, na:)